Ebédlő

Idegesen körmölök a dolgozat felett és egyszerűen nem tudom elhinni, hogy épp most nem tanultam. Fogalmam sincs, hogy történt ez, de legalább könnyebben leplezem majd, hogy egy üres fejű macsó vagyok csak. Sokan ezt gondolják rólam... azaz rólunk, de eddig valahogy nem zavart az egész. Csak most kezdett el igazán, mikor visszahallottam egyet s mást azoktól az emberektől, akik mindenkivel beszélgetnek a suliban. Bevallom őszintén, néha jó volna olyannak lenni, de nem akarok lecsúszni a csúcsról. Apámék is kiakadnának, na meg Tyler mégiscsak a haverom. Nélküle senki nem lennék és ha most csak úgy latba vetnék mindent, amit eddig sikerült megtartanom, akkor... akkor egy hatalmas idióta lennék. Tényleg. Talán most is az vagyok, amiért nem úgy viselkedem, ahogy én szeretnék, hanem ahogy mások elvárják, de ez így van rendjén. Érzem, hogy így kell lennie mindennek körülöttem.
Felsóhajtok, mikor kicsöngetnek és félig üresen viszem ki a teszt-lapot. Megfürdök a tanár szigorú pillantásában, ami ellenszenvet és mély csalódottságot áraszt felém. Van egy olyan érzésem, hogy erről a nap végéig még a szüleim is tudni fognak. Sebaj, egy rossz jegybe még nem rokkannak bele, vagyis remélem. Sosem hoznék szégyent a fejükre, a bulikban is épp ezért próbálom mellőzni a hulla-részegséget. Tartom az iramot, mert Tyler mellett muszáj, de egy leheletnyi józanság szükséges. Ha már más nem szokott az lenni, legalább én legyek.
Lepacsizva egy-két emberrel a folyosón, egyenesen a büfé felé veszem az irányt, ahol remélhetőleg Tyler ott lesz. Fogalmam sincs, honnan jött ez a nagy zápor, ami benn rekeszt minket az iskolában, de egyáltalán nem örülök neki. Így tengődhetünk a tanárok között, ráadásul hallgathatom, ahogy ezt meg azt a gyereket ócsárolják a haverjaimnak nevezett alakok.
Zsebre vágom kezeimet, majd kérek két üveg kólát - egyet Tyler-nek - és leülök egy szabad asztalhoz, ami csak két személyes. Tulajdonképp, az összes asztalnál két szék van csak elhelyezve, így ha többen akarunk köré ülni, meg kell fosztanunk a többit a székektől. Ujjaim közt egy cetlit szorongatok, amit a múltkor egy csaj adott nekem az egyik buliban. Alsó ajkamba harapva tanakodom, hogy vajon felhívjam-e vagy sem. Végül arra gondolván, melyikkel szerzek jó pontot a haveroknál, végül széttépem. Visszagyűröm zsebeimbe a darabkákat és kortyolok kólámból.

Fogalmam sincs, hol lehet már Tyler, mert ilyenkor már rég kint kellene lennie. Csak nézelődök jobbra-balra, hátha megpillantom, de nem. Csak egy magas, szőke srác közeledik és el is halad mellettem. Nem ismerem, pedig kellene, mert valószínűleg a mi köreinkben mozog. Mindegy. Megkérni nem fogok senkit, hogy mutasson be neki. Már nem vagyok olyan, mint elsőben. Úgy értem, nyoma sincs elveszettségnek és félénkségnek, sőt még csak el sem vagyok tévedve a suliban. Egyedül is menni fog a barátkozás, már ha akarok én olyat. Sok esetben akarok, de már nem vágyok úgy rá, mint régen. Most, hogy mindent megkaptam, furcsán értéktelennek tűnik körülöttem minden. Hát nem fantasztikus?
Tyler hangját hallom meg a hátam mögül, miközben okít, ahogy azt mindig is szokta csinálni. Nem veszem magamra, sőt még csak beszólásnak sem tekintem az ilyesmit, főleg azért, mert Tyler nem rosszindulatból mondja az ilyesmit. Nem rosszindulatból akarja megmondani, mit és hogyan csináljak, hanem segíteni akar. Ezért is bírom annyira. Gólya korunk óta foglalkozik velem és habár örök második vagyok, mellette nem érzem elnyomva magam. Azt persze észreveszem, hogy nekem csak a reflektorfény csücske jut, de ki mondta, hogy nem elég ennyi? Bizony elég, mostanság kicsit már sok is.
- Valahogy nem hoz lázba most a dolog. - vonok vállat és már fel is készülök lélekben az alapos fejmosásra, amit majd kapok. Gondolom, nem fog örülni annak, hogy nem szívesen fektetnék meg jelen pillanatban egyetlen egy üresfejű, dögös csajt sem. Én sem tudom, mi történik velem.
Belekortyolok én is a kólámba, majd körbenézek és egyáltalán nem azért, mert egy konkrét személyt keresek. Szimplán felmérem a terepet.
- Tudsz már valamit a következő buliról? Az utolsó elég laposra sikerült Matt-nél... Valahol valami ütősebb? - érdeklődöm újabb kortytól fosztva meg üvegemet.
Minden buliban ott szoktam lenni, talán azért, mert elvárásnak érzem. Úgy gondolom, hogy kötelességem ott lenni, még ha csak Tyler szárnysegédjeként is. Olykor élvezem őket, olykor viszont szívesen elszabadulnék, mert fennáll a veszélye annak, hogy halálra unom magam. Mindig ugyanaz megy: jó pofizok, leitatom a dögös csajokat, majd megfektetem a dögös csajokat. Néha utóbbit eltussolom és csak Tyler-nek mondom, hogy megtörtént. Mint említettem már az előbb is, a napokban nincsenek ínyemre az egy éjszakás kalandok. Tuti begolyóztam.

Nos, hát a dolgozatok. Mindenki utálja, talán még a strébereknek sincsen annyira ínyükre. Mondjuk, hogyha jobban átgondoljuk, akkor, nekik csak az a lényeg, hogy nyolcszáz ötösük legyen, és, hogy fogadják a nekik szánt sértéseinket emiatt. De, azért ezt megírhattam volna legalább egy kettesre. Csak, hogy egy kérdésre se tudom a választ. Ahogy látom, Rian is szenved vele, na meg a többi társunk. Már csak a bíztató csengőszónak kéne megszólalnia. És, még, mielőtt ez nem szokott megtörténni, a telefonomra szánom magam. Tudom, hogy minden társamnak le van némítva a telefonja, úgyhogy bátorkodok nekik írni. Most Steve- et bombázom meg egyel, amiben a következő, hogyha lehet, ütős partijáról érdeklődök. A válasz rögtön meg is érkezik. Az időpont az 31.- e, és ígéretes bulinak minősül, mert pár jó csajnak a nevét is hozzácsapta. Elmosolyodok, amire a tanár rögtön fel is kapja a figyelmét. Rá is kérdez, amire a válasz a nagy semmi. Gyorsan küldök még egy választ haveromnak, és ekkor megszólal a csengő. Összepakolom a cuccaimat, a telefonomat eltemetem a zsebembe, és felkapom az asztalról a lapot. A tanári asztalra helyezem, és az előttem sétáló lány hátsófertályát vizslatom. Elmosolyodok, és kilépek a haverokhoz a folyosóra. Mindenkivel megdumálom az időpontot, hogy jó- e nekik az a nap, ezt követően csak pacsizok mindenkivel. Körbenézek, hogy Dorian itt van- e. De, mivel nem látom sehol, ezért nem lehet máshol, mint az ebédlőben. Miközben sétálgatok a folyosókon, biccentek a jó csajoknak, akik engem vizslatnak. Egynél meg is állok, elkérem a telefonszámát, amit a zsebembe dugok, és, miután megígérem neki, hogy felhívom, magam mögött hagyom, és sétálgatok tovább az úti célomhoz. Oda is érek, és körbenézek a nagy feje után kutatva. Meg is találom, és zsebre dugott kézzel odasétálok. Felvont szemöldökkel figyelem, amint egy telefonszámot tép szét. Rögtön jön is részemről a fejmosás.
-Na, de azért odaadhattad volna nekem. –mondom, miközben ledobom magam a székre, és elveszem tőle a kólámat. Belekortyolok az italba, de túl gyorsan akarok válaszolni a kérdésére, és ügyesen félrenyelek. Egy alapos köhögést követően, végre szóhoz is jutok.
-Igen, az órán küldtem Steve- nek egy üzit, 31. –én próbál összehozni egyet az egyik bárban. Írt hozzá pár jó csajnak a nevét, szóval csak nem lesz annyira rossz. –mondom, és felemelem az üveget, amibe beleiszok.
-És, ugye tudod, hogy azokat a megjegyzéseket nem sértésnek szánom? –teszem fel neki a kérdést, és az órámra pillantok.
-Amúgy Dwayne tanár úr szerez majd nekünk piát, majd később bedobja hozzánk. Kétségtelen, hogy ő a legjobb tanárunk. –mondom halkan felnevetve, és megiszom az utolsó kortyot is az üvegemből.

Kis bűntudat támad meg, mert nem adtam oda Tyler-nek a telefonszámot. Pedig így belegondolva, nem vesztettem volna vele semmit, hiszen arra a lányra nekem nem fájt a fogam. Tyler meg biztos szívesen ágyba csalogatta volna. Amennyire ismerem... ő és a meggyőző készséges csodákra képes. Elvégre, befogadtak engem a csapatba. Tuti, hogy nem maguktól akartak bevenni, hanem a legjobb haverom ajánlott be... vagy hogy a francba mondjam már. Mindegy. Szóval, Tyler remekül tudja rábeszélni az embereket arra, amiket igazából nem is szeretnének megtenni. Az erőszak legapróbb jele nélkül is. Profi a srác.
- Bocs... legközelebb megkapod. Nem tudtam, hogy kellene. - pillantok rá amolyan bocsánatkérően, de végül kortyolok a kólámból és már el is felejtem ezt a baklövést, hogy nem adtam át neki a cetlit. Nem elvárás, hanem szívesség.
Hamar elárulja a buli időpontját és azt, hogy sok jó csaj lesz ott. Egyik információ sem hoz különösebben lázba, mert ismételten csak az üresfejű tyúkok halandzsáját kell majd hallgatnom. Bizony, halandzsáját, mert részegek lesznek és akkor egyikük sem tud normálisan gondolkodni, sőt még csak beszélni sem. Utálom, hogy ennyire... ennyire lehetetlen megválogatni a társaságot, de mit tehetnék? Tyler odamegy. Én is menni fogok, mert a legjobb cimbim. Milyen lenne már, ha nem lennék ott? Mellesleg, legalább egy ember maradjon józan, ha netán elharapódzna a helyzet, mint pár hónappal ezelőtt.
- Ja, reméljük. Steve amúgy sem szokott szar bulikat rendezni. A színvonal mindig ott van és... nem nála van mindig tele a pince piával? - kérdezem erősen gondolkodva, hogy jó emberhez kapcsolom-e a mérhetetlen sok alkoholt vagy sem. - Hogyne. Nem veszem annak, haver. - lököm meg vállammal vállát vigyorogva, aztán kiiszom a maradék kólát is az üvegből.
Dwayne tanár úr. Tényleg jó fej, de én kicsit aggódom a dolog miatt. Ha az egyik tanuló véletlenül - vagy épp szánt szándékkal - feldobja őt a dirinél, repül majd a suliból. Értem én, hogy be akar vágódni nálunk, de lehet azt úgy is, hogy nem mászik bele olyan bajba, amiből képtelenség kikecmeregni. Mindegy, ő dolga. De nem ártana valakinek figyelmeztetni... aki nem én leszek, természetesen.
- Rendes fickó, az biztos. Amúgy, házas? Mármint, sosem láttam még itt a feleségét, pedig már gólya korunk óta tanít minket. Kicsit furcsa, de lehet, hogy ő sem híve a hosszú távú kapcsolatoknak... - morfondírozom, közben természetesen Tyler-re sandítok, ugyanis kíváncsi vagyok a véleményére.