Nem vagyok az a magányos farkas típus, ez tőlem távol áll. Mégis ma valahogy úgy tartotta a kedvem, hogy egyedül kóboroljak, ebben a zűrzavarban. Őszintén szólva édesszájúnak sem mondanám magam, mégis a világ összes pénzéért sem hagynám ki a nagyi 'likőrös' sütikéit. Lehet, hogy ennek oka az, hogy apu 2/3-át birtokolja. Na szóval a cukrászda itt egészen "jó" hely, a kinti melegről, itt a benti klímával felszerelt terület, nem csak a hűvösséget szolgál, hanem remek illatokat. Így tehát úgy döntöttem bemegyek és megtisztelem az ott levőket jelenlétemmel. A pici, de csinos bárpultot vettem irányba, ahol egy pattanássokkal teli pultos fiúval találkoztam. Rá mosolyogtam, amolyan szánalom mosollyal és körülnéztem, sütit illetően.
- Nos, egy diós krémest kérek.- néztem vissza a fiúra, majd a pénz tárcámat kutattam a meglehetősen kicsi, de gyönyörű és drága táskámba. De mivel nem volt nálam készpénz és kártyát nem fogadtak el, kicsit szegénynek éreztem magam.
Tudtam a választ, de azért a kérdést feltettem.:
- Kártyát nem fogatok el?- nézve újra a srácra, aki csak mosolygott rám. Ezzel jelezvén, hogy jól tudtam, a kártyát illetően. Majd, hogy ne nőjön ennek az ügynek a ciki faktora, megböktem a mellettem ülő hátát. Egy kis apró ért kuncsorogva.
( De tényleg, miért a hátát, nézhetne engem, hisz ennél csodásabb kilátást még sosem látott!)